VÉGEVÉGEVÉGEMINDENNEK

-REGÉNYRÉSZLET -

 

 „Apokalipszis-verseny 2010. augusztus 20-án, az esti tűzijáték után a Klauzál téri Pinceklubban! Ha van elképzelésed a világvégéről, most előadhatod! Fődíj: a közönség által legjobbnak tartott ötletet a szervezőbizottság a verseny után, a helyszínen megvalósítja.

Járjunk együtt a végére, a világvége végére!”

 

 

KISVÁROSI APOKALIPSZIS

Az anyci hihetetlen jó fej, mármint az anyám. Penyigén, Mátészalkához közel élek anycival. Penyige fullra nyugis, csendes hely, ritkán történik valami. Ez tök jó. Vagy nem. Fasztudja. Egyedül élünk anycival, apcit nem is ismertem, de nem baj, jól elvagyunk, mint befőtt, mint két barátnő, anyci negyvenöt, de harmincnak se, még mindig ő a legjobb csajszi a faluban, a pasik megfordulnak utána, csorgatják rá a nyálat. Szőkére festi a haját, akárcsak én, napos tetkó van a hasán, mint nekem, ruhát is egyszerre veszünk. Ugyanolyat. Tök poén. Tisztára, mint az ikrek!

Anyci pultosként dolgozik a presszóban. Ratyi meló, de meló. Mifelénk eszi nem eszi, nem kap mást. Segély vagy a presszó. A vendégek azok nagyon gázok. Foguk kábé annyi, mint a fizetésük. Nulla. Gizdák, de nagy a pofájuk, isznak és bunkók. Nem dolgoznak, csak isznak egész nap, miközben a mama fenekét sasolják, az enyémet is, és motyognak egymás között. Egyszer, amikor anycinak segítettem a poharakat mosni, meghallottam, ahogy két pasi a beszél.

Sunáznám, még most is! –motyogta az egyikük, és anyci felé bökött, mire a másik felröhögött.

Az Icát?! - vihogott, és odvas fogai kivillantak.  – Az több faszt fogott, mint kilincset!

Napokig nem aludtam, étvágyam is alig volt, tök depis voltam ettől.  Anyci persze észrevette, hogy valami bánt. Hosszas könyörgés után végre kihúzta belőlem. Megdumcsiztuk, még apciról is beszélt. Először. Tök jó este volt. Egymás vállán sírtunk és nevettünk. Mint két iker.  

Hát mit fogtam volna ebben a porfészekben? A fakanalat, mi?! mint a többi frigó?! – ordibálta, és totál kész voltunk a röhögéstől.

     Az „Anya-Lánya szépségversenyről” a Nők Lapjában olvastunk. Rögtön ráizgultunk. Ezt nem lehet kihagyni, gondoltuk, ezt nekünk találták ki, ezen indulni kell, az fix! Mekkora buli! Két hétig gyúrtunk rá, anyci még szabit is kivett, mondta a presszóban, hogy beteg, helyettesítsék. Ezerrel varrtuk a „fellépőcuccot”, amiben majd lefotóztatjuk magunkat. Állandóan röhögtünk, flesseltünk munka közben, meg hallgattuk a Sunshine Parádét!

 

Csak egy nap van,

Tárd ki a szíved és engedd be a zenét!

Élvezd a színeket, érezd a lüktetést!

És örökké emlékezz erre a napra,

Hiszen a titok már benned él!

 

Mindig ezt üvöltöttük, kurvajó szám, a Brunner és Náksi, Náksi és Brunner, Sunshine, ez totál rólunk szól, kifejezi, ahogy élünk, vagyis ahogy szeretnénk. Tök egyforma ruhát varrtunk, ha már egyszer anya-lánya, akkor legyen egyforma, nem?

 Aztán lefotóztattuk magunkat, hogy elküldjük. A Szorcsik a helyi fényképész, vagyis nem az, mert nincs munkája, alkoholista ő is, de mégis messze a legnormibb pasi nálunk, profi, azt mondják, Amsterdamban fotózott, pornó, de nem hard, csak szoft, és tényleg kibebaszott jó képeket csinál, profi, esküvő, konfirmáció, temetés, meg minden.

Két üveg páleszért vállalta a Szorcsik a fotózást. Hát az valami beszarás, hogy milyen eszméletlenek lettek! A piros ruci csak úgy feszült a combunkhoz, a dekoltázs majdnem a térdünkig ért, oltári.  Komolyan mondom, alig tudtunk megválni a képektől, még a postán is gyönyörködve néztük, alig akartuk elküldeni Pestre!

Aztán eltelt egy hét. Aztán még egy. Meg még egy. Aztán majdnem az is eltelt, amikor a postás beállított egy levéllel. Benne a meghívó, hogy bekerültünk a fővárosi döntőbe! Augusztus 20-án! Beszarás!

Úgy sikongattunk, mit két gyerek. Nem egy megasztár, hát persze, de mégis, végre valami történik velünk, valami kaland, végre megmutathatjuk magunkat és benne leszünk, na jó, nem a tévében, de a Nők Lapjában! És megyünk Pestre, sőt ami csúcs, hogy pont akkor, amikor a Parádé! Mindig arról álmodoztunk, hogy egyszer mi is ott zúzunk a kamionok között, és közben vedeljük a Red Bullt, egyiket a másik után, Red Bullt Red Bullal, csúcsfíling, pörgés, félmeztelen pasik tele tetkókkal, és Náksi and Brunner. Csak 1 nap van!

Autóstoppal jöttünk, nem sóherságból, hanem buliból, meg fílingből, ha már Pestre jövünk, legyen Road movie! Pasizós, szexis-romantikus, szélesvásznú, magyarulbeszélő, tizennyolc alatt csak szülői felügyelettel!

Sárga egyrészesben döngettünk az úton, az alja jó, ha a bugyinkat takarta, alatta macskanacsesz, puncivágó. Felül meg minden, ami szemnek-szájnak. A kamionos akkorát satuzott, hogy bele hátulról! Fel is vettek, naná, mindenki ráizgult a témára! Tök szimpi pasikkal jöttünk, kivéve a kamionost a Shellnél, az utánam jött a vécébe, a nyakamba lihegett, a falnak szorított, és a macskanacseszba nyúlkált, de az anyci tök arin leszerelte.  

A kurvaanyádat, gecifasszopó köcsög! - kiabálta és egy kulcstartóval. A fejébe.

Pestre egy taxis hozott minket, azt mondta, hogy van ez az augusztus 20,  meg a Parádé, teljesen beállt a város, ebbe a dugóban még a sarokig sem jutnánk el, igyunk inkább valamit. Vele. Miért ne, igyunk, egyébként is olyan öreg pasi volt, befáradt szemekkel, semmit sem akart az tőlünk, csak nem akart egyedül inni. Halál jó dumája volt, iszonyúan röhögtünk a poénjain, meg bebasztunk emberesen. A csávó minden kört fizetett!

Alig tudtuk összekapni magunkat, hogy elinduljunk a Nők Lapja szerkesztőségébe, a jó a francba messze, Óbudára, ráadásul gyalog, mert a köcsög nemzetiradikalisták felborítottak egy villamost, bemondta a Danubius. Anyci belém csimpaszkodott, akkor már mezítláb járt, mert a magas sarkújában zakózott egy kurva nagyot, ez kész, szóval a csaj, akinek mutattuk a meghívónkat a Nők Lapjánál, azt mondta, hogy ez valami tévedés lesz, megnézte a versenylistát, és egyáltalán nem vagyunk rajta, mert kiestünk a válogatón, sajnos. 

Miapicsa! – kiabálta a mama -  Hát itt van a meghívó, tessék! Itt van, hogy Póczik! Az aláírás! 

A csaj tiszta para volt az anyci kiabálásától, nézte az aláírást, és mondta, hogy a szerkesztőségben nem is dolgozik semmiféle Póczik, az Anya-Lánya szépségversenyt egyébként is Scháffer Erzsébet intézi, ő itten a fejes. 

Akkor azzal a Sefferrel beszélünk! - kiabálta a mama, és belökte az üvegajtóval együtt a csajt, és ekkor jött két izmos pasi, biztonságiak, és kivezettek minket. Mi meg tökre le voltunk törve. Hónapokig készültünk erre a kurva versenyre! És tessék, most húzhatunk haza, és megint jön ugyanaz, vagyis megint nem jön semmi, csak az unalom, a depi, a presszó meg a suli. Bőgtem, mint állat, pedig ha tudtam volna, hogy mi következik, nem bőgtem volna, mert a könnyeimet arra tartogatom, ami következik, hogy kimossam a szememből ezt az egész borzalmat, kimossam az agyamból ezt az egész kibaszott napot!

Szabolcsból?! – kiáltotta utánunk az egyik biztiőr, de most már barátságosabb volt, egész jó pasinak tűnt.

Annyira látszik? – kérdezte anyci, láttam, hogy neki is tetszik a pasi.

Én is szabolcsi vagyok! – bólogatott a biztiőr mosolyogva, mi meg felröhögtünk anycival, mert nem is tudom,  de ez ott akkor olyan jól esett.

Kurvaannyukat ezeknek a pestieknek! – mondta anyci, és a lába közé nyúlt, hogy megigazítsa a szoknyát.

Ja, szopatják az embert! – felelte a biztiőr – de a Parádéjuk az nagyon ott van!

 Közben az öltönyzsebéből laposüveget vett elő, olyan fémeset, és elegánsan meghúzta. Finoman ivott, nem úgy vedelve, ahogy otthon, hanem úgy eltartva a kisujját, majd megtörölte a száját, és az üveget felém nyújtotta.

Ez is szabolcsi! - vigyorgott, mint a vadkörte.

Te már voltál kamionon? – kérdeztem tőle, miután ittam a páleszből

Miért, kurvának nézek ki? - A biztiőr vigyorgott. 

Nem úgy, bazmeg, hanem a Parádén!

Jaaa! Persze! Este is kamionon afterozok. 

Afterozol? Ne szopass? RTL? Danubius? Red Bull?  

Nanemá, ilyenen a prolik nyomják! – húzta el a száját a biztiőr – ez más!  VIP, LCD, LSD!

Miapicsa! – röhögött anyci, és kiesett a kezéből a laposüveg.  Elbűvölve sasolta a biztiőrt, aki hozzálépett és megsimogatta az arcát.

Frankón! Ha nem hiszed, gyertek velem!

Anyci nem sokáig gondolkodott, tényleg totál bejött neki a pasi, egyébként is mindig ez volt az álmunk, a Parádé, plánehogy VIP! Beszarás!

Miért ne...nem rohanunk sehová, egyébként is ünnep van, vagy miapicsa!  - mondta anyci, erre biztiőr megint vigyorgott, és a füléhez emelte a telóját. Ájfon, az kurvaisten.

 

A csávó tényleg nem kamuzott! Valahol a Blahán kolbászoltunk, sasoltuk a kamionokat, integettünk a csajoknak, és a pasiknak, akik denszeltek, hát azok tényleg csúcspasik voltak, csúcs-csúcs-csúcspasik, ilyenek tényleg csak az RTL-ben, szénné gyúrva meg szolizva, fullmosollyal, és hihhhetetlen densszel! Aztán megállt mellettünk az egyik kamion, és a biztiőr odalépett.  Akkora volt, mint egy ház, és nem táncoltak a tetején, mert tiszta zárt volt, a falán pedig ide-oda cikáztak a fények, képernyős volt az egész fal, LCD, tiszta fjúcsör, az oldalán valami elvarázsolt fej világított ezer wattal, hát az olyan, volt, mint a Nap, csak hunyorogva lehetett nézni! De nem Nap volt, hanem valami arc, aranyból, olyan szoborszerű, üres szemekkel, a fején meg tollak, mint az indiánoknak, de az is lehet, hogy nem tollak voltak, hanem napsugarak, mit mondjak, elég para volt az arc, olyan misztik, totál titokzatos, mégis nagyon szép! Aztán hirtelen a fura arc elmosolyodott, mintha csak rám és anycira mosolyogna, és kinyílt a szája. De akkor láttam, hogy az nem is száj, hanem egy ajtó, ami arra vár, hogy bemenjünk a kamionba. A biztiőr mosolyogva intett.

Sikoltozva, vihogva ugráltunk be az indián pofájába, anyci megint hanyatt esett, akkor már jól be volt állva, nemmondom, én is, a negyedik laposüveget végeztük ki, pörögtünk ezerrel.

Ami bent volt, na attól lepadlóztam! Hát nem így képzel el az ember egy kamionbelsőt, az fix!  Köröskörül csillog-villog minden, minden kristályból, csillogó kristály az egész, a lámpák, a bútorok, minden! Ezerrel szikrázik a lájt, ide-oda cikázik a kristályokon, a falakon végig LCD képernyők, bazmeg! Egészen para! Illetődve kussoltunk anycival, aki már alig állt a lábán, úgy be volt baszva, a biztonsági őrbe kapaszkodott, vagy fordítva, már nem emlékszem, jól össze voltak gabalyodva, dúlt a csók, a tapimapi, a petting, aztán a biztiőr kinyitott egy ajtót, és eltűntek mindketten. Tök egyedül maradtam. Na és ekkor kezdődött az igazi para, mert hirtelen megszólalt... az 1 nap van! Sunshine Parádé! Tiszta para! A Náksi! Meg a Brunner!

 

Csak 1 nap van
Ami más, mint a többi
Nyisd ki a szemed kérlek, nézz körbe, hiszen mindenki itt van akit szeretsz,
Csak 1 nap van
Gyönyörű, ahogy csillog a mosoly az arcodon
Látod, mennyien vagyunk?
A titok, amiről mindenki beszélt, most megnyílik előtted is
Csak 1 nap van
Tárd ki a szíved és enged be a zenét
Élvezd a színeket, Érezd a lüktetést
És örökké emlékezz erre a napra
Hiszen a titok már benned él.

 

Elborulva denszeltem, lassan, ambient, tiszta afterparti, az egész olyan misztik volt a kurvasok kristály között, mindegyikben én voltam, én csillogtam!

Szereted? – szólított meg valaki. Egy bársonyos hang, simogató, pasis, „ondós”, ahogy anyci szokta mondani.  

Totál zavarba persze, abbahagytam a denszt, hátrafordultam. Ott állt az a pasi... hát én olyan pasit még nem láttam, max in drím! Izmos, veszettül jóképű, nem mai csávó, de iszonyúan jól tartva, karban, sacperkábé ötven, de még harmincnak se, vállán kajakra fehér ing feszül, Mango, alul vászonnaci, az is fehér, minden hófehér, izomfehér,  vájt szenzésön parti!

Aha! - motyogtam, ennyit tudtam válaszolni, nem túl értelmesen, de az álompasi teljesen ledermesztett.

Én írtam! – mosolygott rám az álompasi, ezzel a bárszekrényhez lépett, és egy indiánfejből valamit töltött a pohárba.

Azt hittem, hogy a Náksi…szóval te is ilyen zenész vagy?

Igen, én is „ilyen” zenész vagyok. Mikor milyen. Néha könnyű, néha komoly. Szintipop és szimfónia. Dance és Macabre. Rap és Szódia. Holnap lesz az ünnepi koncertem. Az „Utolsó disszonancia!”

Egy kurva szót sem értettem az egészből, amit mondott, de úgy mondta, hogy már a hangjától is kész voltam.

Tééényleg?!– hebegtem idétlenül – Én is elmehetek?!

Miazhogy?! Hiszen te is zenélni fogsz! – válaszolt az álompasi.

De hát nem tudok zenélni! Még énekelni sem! - suttogtam csodálkozva, de az álompasi nem erőltette tovább a témát, a zsebéből előhúzott egy bőrzacskót, lazán szétnyitotta, és fehér port öntött a pohárba, vagyis abba a löttybe, aztán az egészet nekem nyújtotta mosolyogva.

Ééééén ilyet nem....- habogtam kurvabénán, de az álompasi nem hagyta befejezni.

Ne parázz! Ez nem az, amire gondolsz. Ez egészség. Élet. Makucsi a neve, és Inti kedvenc itala. Tudatélesítő, nem tudatmódosító. Egyszerűbben: tehéntej! Annyiban különleges, hogy ezeket a teheneket az Andokban fejik, körülbelül hatezer méter magasan. A teheneket Inti simogatja napsugaraival. Teljesen biotej, százszázalékos.  A por, amit feltehetően kokainnak képzelsz, az inka jezsuita szerzetesek által őrölt szójagranulátum, titkos recept, iszonyú sok proteinnel plusz vitaminok.  Kóstold meg!

 

Átvettem a poharat, és beleittam. Kurvajó íze volt, ráadásul tök lelazultam tőle két pillanat alatt. Most már az álompasi szemébe mertem nézni.

De tényleg te írtad a Csak 1 napot, nem kamuzol?!  - kérdeztem, de rögtön meg is bántam, még besértődik és kidob a bizalmatlanságom miatt.

De, de „kamuzok” – mosolygott az álompasi. – Igazából Intivel írtuk közösen. Ő volt a dalszövegíró.

Most ezzel az Intivel nyomod?– kérdeztem, de mosolyán azonnal láttam, hogy már megint sikerült beégnem, ez a kérdés még idiótább volt, mint az előző. 

Inti inka napisten. A teremtő és a pusztító. Az érlelő és a perzselő. Életet fakasztó és pokolban égető. Mindkettő egyszerre. Inti a kezdet és a vég.

 

 És az mi, hogy „csak egy nap van”?  -kérdeztem, mert most már tök kíváncsi voltam. Az álompasi megfogta a kezem.

Visszakérdezek:  tegnap, ma, holnap. Melyikben nincs benne a „nap”?

Hááát....a mában!

Talált! Okos lány vagy! A „ma” az egyetlen „naptalan”! Mert ilyenkor nem Inti uralja a világot. Nem érlel, és nem perzsel. Ami fakadt, már megérett, és ami megérett, az élni akar örökké. Ez a jelen. A jelent pedig Intitől kaptuk, hogy jól érezzük magunkat, hogy ne emlékezzünk a rosszra, és ne féljünk a jövőtől. És Inti ilyenkor szemérmesen félrenéz, ott, az Andok csúcsán,  jelezve, hogy ma feloldást ad minden tilalom alól. Ma bármit megtehetünk, amit soha nem mertünk. Vagy mert szégyellünk megtenni, vagy törvények tiltják, istenek törvényei!

Most az álompasi olyan viccesen szigorú képet vágott, de szemei, azok ezerrel mosolyogtak, teljesen kész voltam tőle. 

Hát igen, de a dalban az van, hogy  „örökké emlékezz erre a napra”! És ebben is benne van a „nap”! – szaladt ki a számon, de rögtön meg is bántam, biztosan megint mosolyogni fog lenézően az álompasi, gondoltam, de most nem mosolygott, hanem szigorúan a szemembe nézett.

Inti az egy nagyon ravasz isten, becsap bennünket, embereket. Valójában a ma az nem más, mint a tegnap, és nem más, mint a holnap. Vagyis a ma holnap lesz tegnap. És tegnap volt holnap. Érted?

Aha – bólogattam, de persze egy büdös szót sem értettem az egészből, csak annyit hogy nagyon misztik történik velem.

És holnap mi lesz velem és anycival? Inti perzsel vagy éleszt? – kérdeztem, mert hirtelen anycimra gondoltam, arra, hogy jó lenne, ha most itt lenne, és nem abban a másik szobában a biztiőrrel.

Az csakis tőled függ, kislány! – simogatta meg az álompasi az arcomat. – Attól, hogy Te mire vágysz. Legbelül, legeslegbelül. - az álompasi ivott egy kortyot a biolöttyből, majd közel hajolt hozzám.

„A titok már benned él! –súgta nekem.

Igen... suttogtam alig hallhatóan – Le akarlak szopni! Most. Azonnal!

Amit mondtam, engem jobban meglepett, mint az álompasit, vagyishogy őt egyáltalán nem lepte meg, kedvesen elmosolyodott, átölelt, totál gyengéden, én pedig letérdeltem, és a sliccéhez nyúltam, hogy kitárjam a titkot! Éreztem, ahogy lüktet, vakítóan ragyog valami misztik...

 

Ez volt az utolsó, amire emlékszem. Aztán másnap, vagyis ma, mert az tegnap volt, és a tegnap a ma holnapja, vagyis....a picsába....teljesen összezavart ezzel a hülye dumával… délelőtt valami raktárban ébredtem! Valami kibaszott pincében, kibaszott hangszerek, kibaszott pezsgősrekeszek és konfettik között!

Arra ébredtem, hogy iszonyatosan perzsel az arcom. Mintha benzinnel lelocsolták és felgyújtották volna. Aztán anyci meglátott, óriásit sikított, a kezébe temette az arcát.  A tükörhöz rohantam, és akkor vettem észre, hogy ez a perzselés valami egészen más, sokkal, de sokkal rosszabb. A pofámon fekélyes sebek tátogtak, körülöttük gennyes hólyagok, gennyedzett a szám, szememből valami büdös váladék folyt. 

Aztakurva! -  üvöltötte anyci, a fejemre tekerte az ágylepedőt, megragadott, és elkezdett vonszolni a városon. 

Útközben próbáltam elmesélni neki mindent, jobb, ha tőlem tudja meg, mint a bőrésnemibetegdokitól, de anyci nem sokat értett az egészből, és mintha nem is akarta volna érteni, csak üvöltözött. Velem, és mindenkivel, aki szembejött.

Hagyd már a picsába ezt a hülyeséget! Mi a picsa Intu!  Mi a picsa tegnap! Mi a picsa Andok! Hülye kurva, lefeküdtél egy tripperes zeneszerzővel! –a maflás, amit lenyomott, nem fájt, pedig teljes erőből adta. Azért nem fájt, mert megérdemlem, tiszta loreál, hogy én tényleg mekkora picsa vagyok!

Az orvos, aki megvizsgált, hitetlenkedve csóválta a fejét. Ilyet még nem láttam, dünnyögte, majd levette a szemüvegét, és felém fordult, úgy sasolt meg motyogott.

Nem történt semmi olyan, amire gondol, doktor úr! – kezdett magyarázkodni anyci, én legszívesebben leintettem volna – Ez a lány még szűz, esküszöm! Élő ember még nem nyúlt hozzá, esküszöm!

Hát ez az! –felelte a doktor – Ez az, hogy éppenséggel halottról van szó!

Anycira néztem. És szerettem volna ott, azonnal meghalni. Onnantól már minden csak olyan foltszerű volt, üvöltök, kiabálok, a rendőrök lefognak, nyugtatgatnak, valaki injekciót szúr belém, anyci kiabál a rendőrökkel, egy nyomozó rángat...nem érted, nem az álompasi halott! Nem ő halott! Ezt ismételgeti, aztán a házkutatás abban a kibaszott pincében, Kazinczy utca tizenhét...a rendőrök a konyhából cipelik ki a fekete nejlonzsákokat, nem mehettünk be anycival, csak mondják, hogy bent, valami belső raktár, abban egy ötezerliteres fagyasztó, abban tartja a hullákat, meg hogy nem ő nyírta ki őket, hanem vásárolta, hullaházból, valami kórboncnoktól...undorító...tiszta aberrált, perverz, beteg, azt mondja a nyomozó, skizo a csávó, meg hogy  frankón zeneszerző, de nem könnyű, hanem nehéz, hardcore meg zeneakadémia, az összhangzatból írta a diplomatamunkáját, feltalált valami hetes összhangzatot, vagy mi faszt, de lúzer volt, megbuktatták az államvizsgán, és azóta kompenzálhat, így mondja a nyomozó, egy kurva szót sem értek belőle, ráadásul az álompasi nincs meg, meg a kamion se....eltűntek, aztán a szörnyű tekintetek...kihallgatás....anyci hisztériázik...nem megyünk kórházba, üvölti...haza akarunk menni, haza a francba ebből az átkozott városból, saját felelősségre, ismételgeti a nyomozó, anyci meg rángat kifelé, húz a tömegben a Keleti felé, teljesen elborulva, üvöltözve...aztán hirtelen ott voltak ezek a kibaszott részeg indiánok a pánsípjaikkal, és anyci velük is üvöltözik, basszátok meg Intut, basszátok meg a tejeteket, basszátok meg a Napot, basszátok meg az Andokat...az indiánok meg ütni kezdik anycit, agyba-főbe, a kibaszott pánsípjaikkal,  verik a fejét a sípokkal, hagyjátok anycit, üvöltöm nekik, ne bántsátok anycit, könyörögtem, odarohantam, kitéptem az egyik kezéből azt a kibaszott pánsípot, de az csak röhögve énekel, és benyúl a lábam közé…

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.