VÉGEVÉGEVÉGEMINDENNEK

-REGÉNYRÉSZLET -

 „Apokalipszis-verseny 2010. augusztus 20-án, az esti tűzijáték után a Klauzál téri Pinceklubban! Ha van elképzelésed a világvégéről, most előadhatod! Fődíj: a közönség által legjobbnak tartott ötletet a szervezőbizottság a verseny után, a helyszínen megvalósítja.

Járjunk együtt a végére, a világvége végére!”

KISHERCEGNŐ APOKALIPSZISE

Próféta, ördög, angyal, harszonász? –kérdezi unottan buzeráns sztájliszt, akit tüskés modora és a csuklójára kötött tűpárnából kiálló ezernyi varrótű miatt Sündisznőnek nevezek el magamban, majd látva tanácstalanságom, nagyot sóhajt

- Ne córakozz! Mi lecel a verszenyen? Próféta, ördög, angyal?

János. – vonom meg a vállam.

Jánosz? Háá...nem igaz...milyen Jánosz? Te vagy eddig a legnagyobb fac, akit ideküldtek! Mi a véged, Jánosz, mi a világvéged? Mit fogsz előadni ma eszte? Mi az ötleted, az elképzelészed az apokalipciszről?

A jövőt. – válaszolom nyeglén, nem akarván megkönnyíteni a dolgát a buzeránsnak, ő azonban nem adja fel, folytatja a faggatózást.

Hiszel Isztenben?Milyen a vallászod? – vallat, mint egy kihallgató tiszt.

Katolikus. Római. – felelem és dacosan a szemébe nézek. A Sündisznő fejcsóválva méreget, majd az asztalhoz lép, egy Vogue-ban lapoz, majd mintha megszállta volna az ihlet, hunyorogni és cöcögni kezd.

Medmeksz fíling egy kisz katolikusz dicájnnal. – néz rám, miközben az ítéletét mondja, majd egy hatalmas ruhásbálához lép, és turkálni kezd benne. Szinte eltűnik a rongyok között, amikor felbukkan, egy gyűrött köpenyt tart a kezében. Kicsit gondolkodik, majd egy határozott mozdulattal többől letépi a bal ujját. Reccs.

A fikcsi az, hogy két hete elkárhoctál. – selypíti, mintha nekem magyarázna. Öngyújtót szed elő, kattint. A lánggal néhány helyen megégeti a ruhát – Valami szolid, dickrét utalász a gyehennára vagyhogyiszhívják tisztitótűcre,  persze nem kell túlszpilázni, a túlzász mindig gicces és ciki. – sziszegi, miközben a nyelvét kidugva dolgozik. Lesz egy kici pecsvörk is pirosz, szárga, fekete ész fehér peccsekkel...utalász az apokalipszisz négy lovaszára, ez már annyira ciricáré, hogy poén!

Egyre nagyobb élvezettel dolgozik, megindult a képzelete. Színes rongyokat varr a nadrághoz, cöcögve nyálazza a cérnát. Majd ismét rám mered, gondterhelten cöcögni kezd.

Valami hiánycik, hiánycik valami...- hajtogatja, és csoszogva megindul az egyik sor felé. Cak  ne nyúlkálj semmihec! – dörmögi maga elé, majd eltűnik a szemem elől. Bangggg. Eegy súlyos vasajtó csukódását hallom. Egyedül maradok. De mégsem.

Érzem a naftalin szagát, amely súlyosan telepszik rá az egész hodályra, kellemetlenül facsarja orromat.

János! – szólal meg egy vékony hang, meglepődve felpattanok, nézem, honnan jön.

Keress meg!  -feleli a hang selymesen és simogatóan, mint egy szirén, csábítva a sorok közé, a fogasok, ruhák, csiricsáré jelmezek közé. Kedves, végtelenül kedves hang. A sor, amelyen állok, üres. Most fejest ugrok a nehézkes, durva tapintású kabátok közé, és átfúrom magamat egy másik sorba.

Hideg. Nagyon nagyon hideg! – csilingel a hang távolról, most talán még messzebbről, mert ez a hang tényleg csilingel, mint egy harang, mint egy karácsonyi harang. Követve a csilingelést átvetődök egy újabb sorba.

Langyos, langyos...de még mindig fázom, nagyon fázom! – sóhajtja a hang. Egyre akaratosabban, egyre elszántabban fúrom át magamat a fogasok és a jelmezek között.

Forró...most már forró....nagyon forró! – hallom a csilingelést, és belevetem magamat a selyemestélyik közé. A lábam beleakad egy földön felejtett övbe, súlyosan, nevetségesen hasra esek. Börleszk.

A hang felnevet. Ekkor látom meg a lányt a nagyestélyik és súlyos kabátok között keretezve, amelyek nehézkes anyaga keretbe foglalja, kiemeli a lány légiességét. Húsz éves sem lehet, és körülbelül negyven kiló. Vasággyal együtt. Vékony, pergament bőre alatt szinte látom vékony csontjait. Olyan, mint egy balerina. A meséből. Bár lehetnék mellette ólomkatona, rendíthetetlen, hogy tűzben emésszem magamat a szerelméért!

Gyönyörűen, gyöngyözőn kacag, miközben tetőtől-talpig végigmér. Valóban, szánalmas látványt nyújthatok a Sündisznő által rámerőszakolt posztóruhában, amely nemcsak szakadt, mocskos is. Zavartan lesütöm a szemem, de nem annyira, hogy titkon fel ne mérjem a lányt, aki egyre nagyobb élvezettel nevet. A nevetésénél csak a nézése okoz nagyobb örömöt: arcára két apró gödröcskét mélyít a mosoly, szemei ragyognak, arcának minden izma mozog, életre kel, játszik, talán ettől nem veszem észre először testének merevségét, mozgásának lassúságát és arisztokratikus kimértségét. Ilyen gyönyörű lányt életemben nem láttam! Vagy csak az újságokban, olasz parfümhirdetésekben!

János! – nevet gúnyosan. Szép kis János, inkább Jancsi! Paprikajancsi! Vagy KeljfelJancsi! Hahó! Mit bambulsz?! Alszol? 

Keresem a szavakat, de még nem nagyon találom. Fél év teljesen egyedül, elszoktam én már attól, hogy lányokkal beszélgessek, különösen egy ilyen gyönyörűvel, gödrösarcúval, csilingelővel. Ő pedig, mintha pontosan tudná mindezt, tetőtől talpig végigmér, fokozni akarja zavarom, és tényleg, képes meglepetést okozni a kicsike.

Szelídíts meg, kérlek! – parancsolja váratlanul, megejtően őszintén.

Miért kellene téged megszelidíteni? – kérdezem rekedt hangon.

Hát nem ismered a mesét, paprikajános?! Most még nem vagy számomra más, mint egy János, egy olyan János, mint a többi száz meg százezer János. És szükségem sincs rád, neked se rám. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszek számodra a világon! Az egyetlen kishercegnőd!

Az egész olyan valószínűtlen, de mégis talán a legvalóságosabb ezen a mai napon, ezen az utolsó, legeslegutolsó napon, az Apokalipszis verseny döntőjének napján, amire már úgy vártam, hogy megszabadítson mindentől, és akkor tessék, itt van ez a lány, ez a gyönyörűséges lány, aki csak az enyém akar lenni, aki azt akarja, hogy megszelídítsem. Világéletemben utáltam Kisherceget, ezt az idiótát, ezt a félkegyelműt, aki mániákusan, betegesen szenveleg, úgy, hogy hozzá képest még Müller Péter Szeretetkönyve is meinkampf, szóval sohasem hittem volna, hogy képes lennék beleszeretni egy lányba, aki a Kishercegért rajong. És most nagyon úgy néz ki, hogy valami ilyesmi történik, pillanatról-pillanatra zúgok belé, józan eszem lassan elhagy, lábam remegni kezd.

Nem ez nem lehet! Ez teljességgel kizárt! Menekülni kell, kellene, kéne, jobb lenne, tanácsosabb, ezt diktálja a sorsom, részt venni ruhapróbán, aztán sürgősen eltűnni, ellenállva a kísértésnek. Bárcsak tudnék menekülni! De lábam áll, mint a cövek, számból pedig szavak törnek elő,  vadul cáfolva céljaimat. 

És hogyan... – krákogom kiszáradt torokkal– hogyan szelídítselek meg? 

Hát úgy – kacag a Kishercegnő - hogy ülsz szép, tisztes távolba tőlem! Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. És minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz! Na gyere, ülj közel!

Szórakozottan felé lépek, lassan felemeli az ujját, és a földre mutat, kijelölve nekem a helyet, ahova engedelmesen ülnöm kell.  

Én mindennap várni foglak itt! De tudnom kell, mikor érkezel. Ha például délután négykor érkezel, már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal, és díszbe öltöztetem a szívemet! ...most mi van? – akad meg, mert látja arcomon a csalódást, amit alig tudok leplezni.

A várakozás – mondom neki – az a legundorítóbb és legaljasabb foglalatosság a világon. Nekem elhiheted, nem ma kezdtem. Szó sincs díszről meg szívről, meg öltöztetésről. Engem például a várakozás vadított el teljesen, és kizárt, hogy bárkit is megszelídítene. Ráadásul ma világvége van. Nem fogok jönni se holnap, se holnapután, háromkor sem, négykor sem.

A Kishercegnő mosolya ugyan nem szűnik meg, de üvegessé válik, szeme nem ragyog már boldogan, a gödröcskék kisimulnak.

Világvége? Nincs tovább?  - sóhajt lemondóan - akkor viszont basszál meg! Most rögtön! Siess! Carpe diem!

Ez már beszéd, ez már lényegesen praktikusabb, és teljesíthetőbb ajánlat, felállok, és bambán, bugyután lépkedni kezdek, vigyázva, hogy nehogy elcsússzak a földre szórt selyemsálakon.

 Mi az, félsz tőlem? Gyere már! – búgja, és gyorsítva közeledek felé, int, hogy térdeljek elé, én megteszem, majd megfogja a kezemet, és simogatni kezdi. Érintése selymes, egészen sima, mintha egy porcelánbabával szeretkeznék.

Csontos, férfias a kezed. Jól illik a mellemre. A mellem nagyon finom, fogd meg, naaaaa! Ne szégyenlősködj!

A Kishercegnő behunyt szemmel, pihegve felhúzza a blúzát és várja, hogy megérintsem a mellét.

Nagyon drága, féltett hercegnő vagyok. Eltévedtem ezen a bolygón, be lettem zárva a selymek, vásznak, brokátok közé. Tetszem? Elhinnéd, hogy szűz vagyok?!

Aha – hümmögöm. A sliccem megfeszül. A hónapok hosszú-hosszú koplalása még vadabbul mereszteti farkam.

Nagyot nyelek és várom a további parancsokat, de a Kishercegnő ekkor átöleli a nyakamat, magához húz és megcsókol.

Ölelj meg! - suttogja – erősen, férfiasan ölelj meg! Ne sajnálj, nőből vagyok én is...ölelj!

Izzadt tenyerem lassan csúszik, siklik derekán, siklik, igen, találó, akár a korcsolyázók a Műjégpályán, mely szinte már veszélyesen sima, ujjaim nem tudnak megállni, úgy csúsznak a Kishercegnő tükörbőrén.

Ne így!– sóhajt elégedetlenül - ne mint egy gyenge csiga! Úgy, mint egy szörnyeteg! Szoríts, fojts magadhoz!

Hát legyen, szorításom feszül, magamhoz húzom, kiszabadítom, lerántom a székéből a földre, ölelkezve gurulunk a ruhák között. Beteljesületlenül.

Mit cinálsz! – sivít fel a Sündisznő hangja, mint egy sziréna, szinte átrepesztve a dobhártyámat. Leforrázva ugrok fel, kezemmel takarom sliccemet. A Sündisznő fehérre vált arccal bámul, egy hosszú, kecses harsonát tart felém, mint egy keresztet szorongató ördögűző.

Meg akarod ölni, te fac?! Meg akarod ölni? A lány üvegcontú! Beteg! Olyan törékeny, hogy már a felállásztól isz összetörne! Te eccerűen őrült vagy!

Mint párzáson kapott kutya, úgy pattanok fel a földről, otthagyva a fekvő Kishercegnőt, aki szomorú tekintettel néz maga elé - Végevégevégemindennek, vége a jó kedvünknek! – dúdolja, hangja csilingel, akárcsak a szeméből gyöngyöző finom kristálykönnyek. Csingilingilingiling.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.